Ugrás a tartalomhoz

Taemin

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Taemin
Született이태민
1993. július 18. (31 éves)[1]
Szöul
Állampolgárságadél-koreai
Foglalkozása
Iskolái
  • Hanlim Multi Art High School
  • Cheongdam High School

Taemin aláírása
Taemin aláírása

A Wikimédia Commons tartalmaz Taemin témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

I Themin (hangul: 이태민handzsa: 李泰民, RR: I Taemin?), ismert művésznevén Taemin (1993. július 18.[2]–) dél-koreai énekes, táncos és színész. 2008-ban, a SHINee együttes tagjaként debütált az SM Entertainment menedzselésében. Számos fiatal K-pop-idol tekinti példaképének, emiatt az „idolok idola” becenév ragadt rá.[3][4]

2014-ben jelent meg első szólólemeze Ace címmel, mely első helyen végzett a Kaon albumlistáján, a Danger című kislemez pedig 5. volt a digitális toplistán. Első nagylemeze, a Press It 2016-ban jelent meg és szintén első helyezett volt a koreai albumlistán. Ugyanebben az évben Taemin Japánban debütált Szajonara hitori című középlemezével.

2017-ben adta ki második koreai nagylemezét Move címmel, ezt 2018-ban a Taemin című japán nagylemeze követte. Harmadik koreai stúdióalbuma 2020-ban a Never Gonna Dance Again címet kapta.

Élete és pályafutása

[szerkesztés]

2008–2013: kezdetek

[szerkesztés]

Gyakornokként került az SM Entertainmenthez, és 2008-ban, 14 évesen debütált a SHINee együttes tagjaként az Ingigajo című műsorban az SBS csatornán.[5] 2009-ben kapta első színészi szerepét az MBC csatorna Thehi, Hjegjo, Csihjon(태희혜교지현이) című napi szappanoperájában.[6] 2012-ben a Koala Kid című animációs film főszereplőjét szinkronizálta.[7] Részt vett az Immortal Songs 2 televíziós programban is, melyben sztárok versenyeztek örökzöld slágerek előadásával.[8]

2012. szeptember 19-én jelent meg első filmzenei betétdala, a U, melyet a To the Beautiful You című sorozathoz vett fel.[9]

2013 áprilisában az SM Entertainment közölte, hogy Taemin a We Got Married című valóságshow résztvevője lesz Szon Naunnel.[10] Ugyanebben az évben a Dating Agency: Cyrano című sorozatban játszott, három epizód erejéig.[11] Decemberben a Prime Minister & I című televíziós sorozat egyik betétdalát énekelte, Footsteps címmel.[12]

2014–2016: Ace, Press It, Szajonara hitori

[szerkesztés]
Taemin Tajvanon a Press It lemezbemutatóján, 2016-ban

2014-ben Taemin a Princess Hours című manhvából, illetve sorozatból készült japán musicalben szerepelt.[13] Augusztus 18-án megjelent első szóló középlemeze Ace címmel.[14] A lemez első helyet ért el a Kaon albumlistáján, a Danger című kislemez pedig ötödik volt a digitális kislemezlistán.[15][16] A dalhoz készült videóklipet augusztus 16-án mutatták be; a tánckoreográfiát az amerikai Ian Eastwood és az SM Entertainment BeatBurger nevű koreográfuscsapata alkotta meg. Taemin Los Angelesbe utazott a koreográfia elsajátításához.[17]

2015. február 3-án bejelentették, hogy az énekes szerepelni fog a Match Made in Heaven Returns (천생연분 리턴즈) című varietéműsorban.[18] Április 14-én a JTBC Welcome Back to School című varietéműsorban lépett fel.[19] Júniusban a Who Are You: School 2015 című sorozathoz vette fel a That Name című dalt, Kim Dzsonghjonnal.[20]

Első nagylemeze Press It címmel 2016. február 23-án jelent meg. A Press Your Number című kislemez társproducere Bruno Mars volt.[21][22] A lemez első lett a Kaon albumlistáján.[23]

2016 júliusában megjelent első japán középlemeze, a Szajonara hitori, melyen a Press Your Number japán nyelvű verziója is helyet kapott.[24] Taemin ebben az évben az Mnet csatorna Hit the Stage című táncműsorában is részt vett,[25] Szugavara Koharu japán tánckoreográfus volt a partnere, aki a Szajonara hitori koreográfiáját készítette.[26] Megnyerték az első helyet a második epizódban.[27]

2017–2018: Flame of Love, Move és Taemin

[szerkesztés]
Taemin 2018-ban

Taemin 2017 júliusában tartotta első japán szólókoncerjét a Nippon Budókanban,[28] 28 000 néző előtt.[29] Ugyanebben a hónapban jelent meg második japán középlemeze, a Flame of Love.[30] Első szólókoncertjét Koreában augusztus végén tartotta, három nap alatt 12 000 rajongó előtt.[31] Október 14-én és 15-én még két koncertet adott Szöulban,[32] 20 000 fő előtt.[33][34] Ezt újabb japán koncertek követték.[35]

2017 szeptemberében az Amazon Prime saját gyártású, Final Life: Even If You Disappear Tomorrow (ファイナルライフ-明日、君が消えても-; Final Life: Asita, kimi ga kietemo; Hepburn: Final Life: Ashita, kimi ga kietemo?) című japán krimisorozatában szerepelt.[36][37] Betétdalt is felénekelt a sorozathoz What's This Feeling címmel.[38] Ezt egy saját valóságshow követte, a V Live-on közvetített The Taemin: Xtra Cam.[39]

2017 októberében Taemin a Idol Rebooting Project: The Unit című tehetségkutató műsor egyik idolmentora lett.[40] Második koreai nagylemeze Move címmel ugyanebben a hónapban látott napvilágot.[41] Az azonos című dal koreográfiája futótűzként terjedt Koreában.[42][43][44] A lemez második volt a Kaon albumlistáján és harmadik lett a Billboard World Albums listáján.[45][46] December 10-én megjelent a lemez újracsomagolt változata Move-ing címmel, négy új dallal.[47] Ugyanebben a hónapban a KBS Song Festivalon kellett volna fellépnie, de együttesbeli csapattársa, Dzsonghjon halála miatt lemondta a megjelenést.[48]

2018 májusában a JTBC csatorna Why Not? The Dancer című műsorában szerepelt, ahol Unhjok (Super Junior) és I Gigvang (Highlight) társaságában Los Angelesbe utazott, hogy koreográfusnak tanuljon.[49] Később a The Call című zenei műsorban vett részt, ahol Behwyvel a UV-vel közösen szerepelt.[50][51][52] 2018. szeptember 21-én japán turnére indult.[53] 16 városban 32 teltházas koncertet adott, összesen több mint 100 000 néző előtt.[54] November 5-én megjelent Taemin című japán nagylemeze.[55]

2019: Want, Famous, SuperM

[szerkesztés]
Taemin 2019-ben a Szöuli Divathéten

Második koreai középlemeze Want címmel 2019. február 11-én jelent meg.[56] A lemez negyedik volt a Billboard World Albums listáján, és ötödik a Heatseekers Albums listán.[57] Március 15 és 17 között három koncertet adott Szöulban.[58]

Június 8-án arénaturnéra indult Japánban XTM címmel.[59] Eredetileg 14 koncertet terveztek, de augusztusban még hármat hozzáadtak a turnéhoz a kereslet miatt.[60] Ugyancsak augusztusban adta ki harmadik japán középlemezét, Famous címmel.[61] A lemez vezette az Oricon albumlistáját.[62]

Ugyanekkor Taemin a SuperM nevű supergroup tagjaként debütált, melyet az SM Entertainment a Capitol Recordsszal közösen hozott létre, kifejezetten az amerikai piacra.[63] Decemberben Taemin újra Japánban koncertezett, fellépett a Yokohama Arénában és az Osaka-jo Hallban.[64]

2020–: Never Gonna Dance Again, Advice, katonai szolgálat

[szerkesztés]

2020 márciusában ismét Szöulban lépett volna fel, ám a Covid19-pandémia miatt a koncertet le kellett mondani.[65][66] Új lemezének megjelenése előtt egy online valóságshowban vett részt, melynek a Rare-Taem címet adták, és ahol egy táblajáték alapján küldetéseket kellett megoldania.[67] Harmadik koreai nagylemeze Never Gonna Dance Again címmel látott napvilágot két részletben, szeptemberben és novemberben.[68] A lemezt és a Criminal, valamint az Idea című kislemezeket a kritikusok az év egyik legjobb K-pop-kiadványának tartották.[69][70][71][72]

2021 márciusában a Navillera című sorozathoz felvette a My Day című dalt.[73] 2021 áprilisában bejelentette, hogy május 31-én megkezdi sorkatonai szolgálatát a hadsereg katonazenekarában.[74][75] Advice című harmadik koreai középlemeze május 18-án jelent meg.[76] Előtte, május 2-án online koncertet tartott a Beyond Live platformon, melyet 119 országból mintegy 90 000 ember követett nyomon.[77] Bevonulása előtt még részt vett a 2020. évi nyári olimpiai játékokra írt Colorful című dal felvételeiben.[78]

2022. január 14-én bejelentették, hogy civil szolgálatosként fogja a hátra lévő szolgálati idejét letölteni, rosszabbodó depressziós és pánikrohamos tünetei miatt.[79]

Diszkográfia

[szerkesztés]

Stúdióalbumok

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  2. Mark Russell. K-Pop Now!: The Korean Music Revolution. Tuttle Publishing, 67. o. (2014. április 29.). ISBN 978-1-4629-1411-1 
  3. Kim, Soo-hyung: '한밤' 태민, 단독 콘서트 '성료'‥자기관리 철저한 12년차 '아이돌Ing' [Oh!쎈 리뷰] (koreai nyelven). Osen, 2019. március 19. [2020. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 26.)
  4. Lee, Woo-in: 태민 "아이돌의 정석? 자기관리 자부심 느낀다" [인터뷰③] (koreai nyelven). TV Report, 2019. február 11. [2020. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 26.)
  5. SM 대형 신인 '샤이니' 25일 '인기가요' 통해 데뷔”, Hankyung, 2008. május 25.. [2016. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (koreai nyelvű) 
  6. Lim, Hye-sun: 샤이니 태민, '태혜지'로 첫 연기 도전 (koreai nyelven). Asia Economic, 2009. május 4. [2018. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 26.)
  7. Lee, Ye-eun: 샤이니 태민-소시 써니, 애니 '코알라 키드' 목소리 연기 (koreai nyelven). Sports Chosun, 2011. december 7. [2022. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  8. Kim, Mi-ri: 샤이니 태민·브아솔 성훈, '불후2' 합류 확정 (koreai nyelven). My Daily, 2011. december 26. [2022. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  9. Sablon hiba: a title paraméter kötelező. 
  10. Hong, Grace Danbi. „Shinee's Taemin and Apink's Son Na-eun Get 'Married'”, enewsWorld, 2013. április 13.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. január 26.) 
  11. Hong, Grace Danbi: Shinee's Taemin to Make his Appearance on Dating Agency Cyrano on 6/3. enewsWorld. CJ E&M, 2013. június 3. [2013. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 3.)
  12. Hong, Grace Danbi: Shinee's Taemin Sings for Prime Minister and I OST. enewsWorld, 2013. december 18. [2014. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 29.)
  13. Lee, Na-rae: 뮤지컬 '궁' 日공연, 동준 태민 케빈 한류아이돌 총출동 (koreai nyelven). Newsen, 2014. március 19. [2022. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  14. Sohn, Ji-young. „Taemin of Shinee to release first solo album”, Kpop Herald, 2014. augusztus 11.. [2015. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. október 26.) 
  15. Album Chart – Week 35, 2014 (koreai nyelven). Gaon Music Chart. (Hozzáférés: 2022. augusztus 15.)
  16. 2014년 35주차 Digital Chart (koreai nyelven). Gaon Music Chart. [2015. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 26.)
  17. Kim, Hyung-woo. „Shinee Taemin's 'Danger' MV Ranks No. 1 in China”, Newsen, 2014. augusztus 19.. [2014. augusztus 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. június 17.) 
  18. Hwang, So-young. „'천생연분 리턴즈' 타쿠야, 1기 최고 매력남 등극”, TV Report, 2015. március 25.. [2015. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. október 27.) (koreai nyelvű) 
  19. Kim, Min-jung: [단독가인·태민·유라·허각 등 7人, '학교다녀오겠습니다' 합류] (koreai nyelven). Star News, 2015. március 23. [2022. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  20. Hong, Grace Danbi: Shinee's Jonghyun and Taemin Sing Duet for 'Who Are You – School 2015'. CJ E&M enewsWorld, 2015. június 1. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 1.)
  21. Kim, Soo-hyang. „Taemin to release 'Press It'”, Kpop Herald, 2016. február 22.. [2016. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. október 26.) 
  22. Sun, Mi-kyung: 샤이니 태민, 23일 솔로 컴백 확정..첫 정규음반 (koreai nyelven). Osen, 2016. február 15. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 15.)
  23. Moon, Wan-sik: 태민, 역시 '음반킹'..'Press It' 가온 앨범 주간 차트 1위 (koreai nyelven). Star News, 2016. március 3. [2021. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 18.)
  24. SHINeeテミン、7・27日本ソロデビュー (japán nyelven). Oricon, 2016. június 23. [2016. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 27.)
  25. Kim, Jae-heun: 'Hit the Stage' is an idol dance battle. The Korea Times, 2016. július 26. [2020. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 27.)
  26. Joko, Kaoru: テミン 東方神起の弟分が語る日本活動5年と次の一手 (japán nyelven). Nikkei Style. Nikkei, Inc., 2016. szeptember 20. (Hozzáférés: 2022. augusztus 15.)
  27. Choi, Hyung-won: Shinee's Taemin wins first in 'Hit the Stage'. Kpop Herald, 2016. augusztus 4. [2016. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 27.)
  28. Jie, Ye-eun: Shinee's Taemin to hold solo concert in Japan. Kpop Herald, 2017. április 16. [2017. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 2.)
  29. Yoon, Min-sik: Taemin of Shinee holds first concert in Japan. Kpop Herald, 2017. július 3. [2017. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 2.)
  30. テミン(SHINee)、CGとダンスで世界観を表現した「Flame of Love」MV公開 (japán nyelven). Billboard Japan , 2017. június 27. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  31. Lee, Ji-hyun: 솔로 태민, 3회 공연 전석 매진 "상상 이상의 무대 빛났다" (koreai nyelven). Sports Chosun, 2017. augusztus 28. [2022. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 29.)
  32. Jeong, Yu-na: [공식 태민, 첫 솔로 콘서트 완결판 10월 개최] (koreai nyelven). Sports Chosun, 2017. szeptember 7. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  33. Kim, Min-joo: Taemin showcases talent as soloist at Seoul concert. Kpop Herald, 2017. október 16. [2017. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 16.)
  34. Park, Dong-seon: [Stage리뷰 샤이니 태민, '마성의 매력으로 탈 우주급 에이스 되다'(태민 1st 솔로콘서트 완결 'off-sick[on track])] (koreai nyelven). ETNews, 2017. október 15. [2018. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 18.)
  35. SHINeeテミン“日本初”生演奏バンドを従えパフォーマンス (japán nyelven). Modelpress , 2017. november 20. [2018. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  36. Schilling, Mark: Amazon Unveils 'Final Life' in Japan. Variety, 2017. augusztus 24. [2019. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 25.)
  37. 松田翔太とSHINeeテミンが共演、刑事ドラマ「ファイナルライフ」配信 (japán nyelven). Natalie, 2017. augusztus 24. [2017. augusztus 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 24.)
  38. Jang, Jin-ri: 샤이니 태민, 日서 배우 데뷔…첫 주연·OST도 부른다 (koreai nyelven). Osen, 2017. augusztus 24. [2018. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 24.)
  39. Seon, Mi-kyung: 샤이니 태민, 데뷔 첫 리얼리티 8월4일 첫방..컴백 초읽기 (koreai nyelven). Osen, 2017. július 20. [2022. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  40. Kim, Min-joo: Taemin on coaching fellow K-pop idols as youngest mentor on 'The Unit'. Kpop Herald, 2017. október 16. [2017. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 18.)
  41. Herman, Tamar: Shinee's Taemin Drops Sultry 'Move' Album & Single. Billboard, 2017. október 16. [2017. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 26.)
  42. YouTuber says she has Taemin’s 'Move' disease. Kpop Herald , 2017. november 19. [2021. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 16.)
  43. Yang, Seung-jun: 이름 붙일 수 없는 야릇한 몸짓.. 태민, K팝의 공식을 깨다 (koreai nyelven). Hankook Ilbo , 2017. november 14. [2021. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  44. Heo, Byul-hee: '아이돌룸' 태민 "'무브병', 내가 첫 감염자" (koreai nyelven). My Daily , 2019. február 13. [2021. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 23.)
  45. Album Chart – Week 42, 2017 (koreai nyelven). Gaon Music Chart. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  46. Taemin Chart History (World Albums). Billboard. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  47. Lee, So-dam. „[공식입장 태민, 리패키지 '낮과 밤'으로 컴백..8일 '뮤뱅' 첫방송]”, Osen, 2017. december 6.. [2021. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. január 28.) (koreai nyelvű) 
  48. Herman, Tamar. „BTS Performs Rock Remixes of 'DNA' & 'Not Today' at 2017 KBS Song Festival”, Billboard, 2017. december 30. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.) 
  49. Lee, Ji-hyun: '더댄서' 은혁X기광X태민, 댄스디렉터로 거듭나기 위한 LA 여정 (koreai nyelven). Sports Chosun, 2018. április 26. [2022. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  50. Jeong, Hee-yeon: [DAY컷 '더 콜' 비와이-태민 스틸 공개…기대 높이는 스틸] (koreai nyelven). Sports Dong-a, 2018. június 21. [2022. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 15.)
  51. Jo, Yoon-sun: "김종국보다 잘할 수 있다"…'더콜' 태민, UV도 말리는 열정 (koreai nyelven). Sports Chosun, 2018. június 29. [2022. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  52. Yoo, Eun-young: [종합 '더콜' 태민·수란·그레이X로꼬·에디킴...4차 라인업 공개] (koreai nyelven). Xports News, 2018. június 15. [2022. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  53. テミン(SHINee)、初の全国ソロツアー【TAEMIN Japan 1st TOUR(仮)】開催決定 (japán nyelven). Billboard Japan , 2018. július 18. [2022. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 22.)
  54. Hwang, Mi-hyun: 샤이니 태민, 日 첫 솔로 투어 성황 "한걸음씩 성장" (koreai nyelven). News1, 2018. november 27. [2022. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 22.)
  55. テミン(SHINee)、“現在”の自身を表現した1stフルアルバム『TAEMIN』ジャケ写解禁 iTunesプレオーダーもスタート (japán nyelven). Billboard Japan, 2018. október 31. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
  56. Herman, Tamar: Taemin Expresses 'Want' in Dramatic New Video. Billboard, 2019. február 11. [2019. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 21.)
  57. Benjamin, Jeff: Taemin Hits New Peak on Heatseekers Albums Chart With 'Want' EP. Billboard, 2019. február 21. [2019. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 22.)
  58. 태민, 3월 단독 콘서트 'T1001101' 개최 확정 [공식입장]. Naver, 2019. február 15. [2022. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 15.)
  59. Shinee's Taemin to launch Japanese arena tour this summer. Yonhap News Agency , 2019. március 29. [2019. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 22.)
  60. テミン(SHINee)、初のソロアリーナツアー追加公演決定 (japán nyelven). Billboard Japan , 2019. június 24. [2019. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 22.)
  61. テミン(SHINee)45,000人を虜に話題の最新曲「Famous」を東京ドームで初披露 (japán nyelven). Excite.co.jp , 2019. augusztus 4. [2019. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. augusztus 5.)
  62. SHINeeのテミン、日本3rdミニアルバムが自身初の1位【オリコンランキング】 (japán nyelven). Oricon News , 2019. szeptember 3. [2019. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  63. Herman, Tamar: Exo, NCT 127, Shinee & WayV Members Unite for SuperM Supergroup Via Capitol Records & SM Entertainment. Billboard, 2019. augusztus 8. (Hozzáférés: 2022. augusztus 21.)
  64. テミン、12月に横アリ&城ホールで「T1001101」日本公演開催 (japán nyelven). Natalie , 2019. október 30. [2019. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 22.)
  65. Lee, Min-ji: SM 측 "태민 콘서트 잠정 연기, 안전 최우선으로 고려"(공식입장 전문) (koreai nyelven). Newsen, 2020. február 24. [2020. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  66. Kim, Nemo: In and Out of Korea, the Coronavirus Threatens To Upset K-Pop’s Rise. Billboard , 2020. március 16. [2022. május 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  67. Yoon, So-yeon: Shinee's Taemin getting his own online reality show. Korea JoongAng Daily , 2020. augusztus 20. [2022. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  68. Kim, Mi-ji: 태민 정규 3집, 11월 9일 발매 확정..타이틀곡 '이데아' 포함 총 9곡 수록 [공식입장] (koreai nyelven). Xports News, 2020. október 27. [2021. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 19.)
  69. Moon, Kat: The Songs and Albums That Defined K-Pop's Monumental Year in 2020. Time , 2020. december 11. [2020. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 19.)
  70. The 20 Best K-Pop Songs of 2020: Critics' Picks. Billboard , 2020. december 23. [2021. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 30.)
  71. MTV News Staff: The Best K-pop B-sides Of 2020. MTV News , 2020. december 29. [2020. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 30.)
  72. These Are, Hands Down, The 29 Best Songs Of 2020. Refinery29 , 2020. december 21. [2020. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 30.)
  73. Kim, Soo-jin: 태민, 6년만에 OST..'나빌레라' 가창 참여 [공식] (koreai nyelven). Star News, 2021. március 26. [2022. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 15.)
  74. Park, Se-yeon: 샤이니 태민 "5월 31일 입대" 전격 발표 (koreai nyelven). Maeil Business Newspaper, 2021. április 19. [2021. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 19.)
  75. (LEAD) Shinee's Taemin to join military next month. Yonhap News Agency, 2021. április 20. (Hozzáférés: 2022. augusztus 21.)
  76. Lee, Min-ji: 군입대 앞둔 태민, 5월 18일 새 미니앨범 'Advice' 발매(공식) (koreai nyelven). Newsen, 2021. május 3. [2021. május 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 3.)
  77. Dong, Sun-hwa: Taemin's last concert before military service draws 90,000 viewers. The Korea Times , 2021. május 3. [2021. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 22.)
  78. J-pop Artists Join Forces on 'Colorful' Tokyo 2020 Summer Olympics Theme Song. Billboard , 2021. július 21. [2021. november 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. június 6.)
  79. Jang, Jin-ri: 샤이니 태민, 군악대→사회복무요원…"우울증 및 공황장애 악화"[전문] (koreai nyelven). SpoTV News, 2021. január 14. [2022. január 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. január 14.)

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Taemin című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]