Ugrás a tartalomhoz

Poljica (Marina)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Poljica
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeSplit-Dalmácia
KözségMarina
Jogállásfalu
Irányítószám21 222
Körzethívószám(+385) 22
Népesség
Teljes népesség716 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság10 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 43° 31′ 06″, k. h. 16° 08′ 13″43.518254°N 16.136814°EKoordináták: é. sz. 43° 31′ 06″, k. h. 16° 08′ 13″43.518254°N 16.136814°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Poljica témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Poljica falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Marinához tartozik.

Fekvése

[szerkesztés]

Split központjától légvonalban 24, közúton 38 km-re, Trogirtól 10 km-re nyugatra, községközpontjától 3 km-re északkeletre, Dalmácia középső részén, az azonos nevű öbölben fekszik.

Története

[szerkesztés]

A horvátok ősei a 7. században érkeztek erre vidékre, mely a 10. században már az ősi Drid zsupánsághoz tartozott. Ennek székhelye az innen néhány kilométerre délnyugatra fekvő 177 méter magas Veli vrh és az alacsonyabb Mali vrh hegyén volt. A dridi zsupánság a független horvát állam megszűnése után megszűnt. A települést már a 13. században, a magyar uralom idejében említik a korabeli források. Korábbi neve Rastinić volt.[2] A dridi zsupánság megszűnését követően e terület Trogir városának fennhatósága alá került. A falut a Szent Dujam, majd Szent Miklós nevét viselő trogiri apácakolostor birtokolta. Temploma valószínűleg a 13. század második felében, vagy a 14. században a Moretti család kápolnájaként épült. Területe a 15. századtól évszázadokig velencei fennhatóság alatt állt. 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a település Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az első világháború végéig tartott. 1880-ban 20, 1910-ben 34 lakosa volt. Az I. világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. Lakossága 2011-ben 681 fő volt.

Lakosság

[szerkesztés]
Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
0 0 20 14 16 34 0 0 36 29 34 26 158 341 551 681

(1991-ben Marina és Vrsine területrészeit csatolták hozzá. 1857-ben, 1869-ben, 1921-ben és 1931-ben lakosságát Marinához számították. 1961-ig a lakosságot részben Vrsinéhez számították.)

Nevezetességei

[szerkesztés]
  • Szent Lukács evangélista tiszteletére szentelt temploma valószínűleg a 13. század második felében, vagy a 14. században a Moretti család kápolnájaként épült gótikus stílusban. Az épület az évszázadok során eléggé lepusztult állapotba került. Végül 1996-ban a helyi hívek Filip Rodić plébánossal együtt elhatározták, hogy eredeti gótikus formájában felújítják. Minthogy a régi oltárképet ellopták a fennmaradt régi velencei katalógus alapján hasonló új képet festettek, melynek készítője Ivan Rade Jakas festőművész volt. A plébános mellett a templom felújításáért a legtöbbet a rokkant Krste Matijaš tette, aki hiányzó lábai ellenére minden nap faragta a köveket az építők számára.[2]
  • Tekintettel arra, hogy a Szent Lukács templom kicsi volt a település méreteihez, Vrsinának pedig egyáltalán nem volt temploma az egyházi vezetés elhatározta, hogy a két település közé új templomot és temetőt építenek. Ebből a célból Josip Arnerić šibeniki püspök az akkori plébános közreműködésével földet vásárolt a Gorač nevű helyen. Az építés 1981 tavaszán kezdődött és karácsonykor már misézhettek is az új templomban, melyet Szent József tiszteletére szenteltek. A templomot 2011-ben teljesen megújították. Felszentelése 2011. július 25-én volt.[2]
  • A szájhagyomány szerint egészen a legutóbbi időkig állt itt egy torony, amely elsüllyedt a tengerbe. Ezt a helyet a nép Mulinának nevezte és egy töltés ott ma is látható. Azt is tartják, hogy a Szent Miklós kolostor öt apácája ugrott itt a tengerbe a török elől. Azon a helyen a Poljicai-öböl keleti részén ma egy sziklazátony látható, melyet Koludraški krugnak illetve Koludrovacnak neveznek. Állítólag közülük csak Jele menekült meg, aki úszni is tudott és átúszott a túlsó partra. Azt a helyet azóta Jelinaknak nevezik. A történet szerint ezek az apácák korábban egy a poljicai mezőn, Bunarinán épült kolostorban éltek, míg a férfi szerzetesek a Szent Péter templom mellett laktak. Ennek a Szent Péter templomnak a maradványai a Drid-hegy keleti lejtőin találhatók, melyet a nép ma is Supetarnak nevez.[5] A hagyományt erősíti, hogy a poljicai mezőn az egyik helyet Koludraškónak, egy másikat pedig Opatijának hívnak.[2]

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]