Ugrás a tartalomhoz

Once Upon a Time (Donna Summer-album)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Once Upon a Time Donna Summer amerikai énekesnő hatodik albuma, amely 1977-ben jelent meg. Producer: Giorgio Moroder és Pete Bellotte. A felvételek a müncheni Musicland Studiosban készültek. A Once Upon a Time Donna Summer első dupla albuma, amely – a korábbi LP-khez hasonlóan – meghatározott koncepció szerint készült. A téma azonban már nem a szerelem: egy modern Hamupipőke-történetről van szó, diszkózenében előadva. Úgy is mondhatnánk, ez az album igazából egy discomusical. Ezt a megállapítást támasztja alá egyrészt a belső borító, melyre a dalszövegeket úgy nyomtatták, mint egy librettót, másrészt a lemezoldalak számozása: A, B, C és D oldalak helyett Első felvonás, Második felvonás, Harmadik Felvonás és Negyedik Felvonás elnevezéssel jelölték a lemezoldalakat.Noha nem ez volt Donna Summer legsikeresebb albuma, diszkókirálynői és komoly előadóművészi státusát egyaránt megerősítette. A Sweet Romance című dal egy részletét a rapper Black Rob felhasználta a By A Stranger című felvételén.

A dalok

[szerkesztés]

Első felvonás

[szerkesztés]
  1. Once Upon a Time – 4:02
  2. Faster and Faster to Nowhere – 3:34
  3. Fairy Tale High – 4:25
  4. Say Something Nice – 4:44

Második felvonás

[szerkesztés]
  1. Now I Need You – 6:09
  2. Working the Midnight Shift – 5:07
  3. Queen for A Day – 5:59

Harmadik felvonás

[szerkesztés]
  1. If You Got It Flaunt It – 4:43
  2. A Man Like You – 3:34
  3. Sweet Romance – 4:31
  4. (Theme) Once Upon a Time – 0:48
  5. Dance Into My Life – 4:10

Negyedik felvonás

[szerkesztés]
  1. Rumour Has It – 4:57
  2. I Love You – 4:43
  3. Happily Ever After – 3:51
  4. (Theme) Once Upon a Time – 1:42

Közreműködők

[szerkesztés]
  • Edo Zanki, Gitta Walther Jerry Rix, Judy Cheeks, Lucy O'Neale (háttérvokál)
  • Bob Esty (háttérvokál, billentyűs hangszerek, ütős hangszerek, hangmérnök)
  • Allen Hawkshaw (billentyűs hangszerek)
  • Pete Bellotte, Bob Conti, Josef Spector (ütős hangszerek)
  • Giorgio Moroder (szintetizátor)
  • Dan Wyman (szintetizátorprogramozó, Moog)
  • Geoff Bastow, Mats Björklund (gitár)
  • Les Hurdle (basszusgitár)
  • Benny Gebauer, Cap Etienne, Hanus Berka, Herman Breuer, Jef Coolen, Lee Harper, Rick Blanc (fúvós hangszerek)
  • Dino Solera (fúvós hangszerek, szaxofonszóló)
  • Keith Forsey (dobok, ütős hangszerek)
  • Gerhard Vates (hangmérnök)
  • Juergen „Quantity” Koeppers (hangmérnök, keverés)
  • Allen Zentz (maszterelés)
  • Giorgio Moroder, Pete Bellotte (producer)
  • Donna Summer, Joyce Bogart, Susan Munao (koncepció)
  • Gribbitt, Stephen Lume (design)
  • Francesco Scavullo (fotó)

Különböző kiadások

[szerkesztés]

Kazetta

[szerkesztés]
  • 1977 Casablanca Records (NBL5 7078)
  • 1987 Casablanca Records (826 238-2 M-1)

Kimásolt kislemezek

[szerkesztés]
  • 1977 I Love You / Once Upon a Time (Casablanca Records, CAN 114, Anglia)
  • 1977 I Love You / Once Upon a Time (Casablanca Records, NB 907, Egyesült Államok)
  • 1977 Rumour Has It / Once Upon a Time (Casablanca Records, NB 916, Egyesült Államok)
  • 1977 Rumour Has It / Once Upon a Time (Bellaphon, BF 18580, NSZK)
  • 1978 MacArthur Park / Once Upon a Time (Philips, 6175 004, Hollandia)
  • 1978 MacArthur Park / Once Upon a Time (Casablanca Records, CAN 131, Anglia)
  • 1978 MacArthur Park / Once Upon a Time (Bellaphon, BF 18626, NSZK)
  • 1977 Rumour Has It / I Love You (NBD 20112 DJ, Egyesült Államok, dupla „A” oldalas promóciós lemez)
  • 1977 Fairy Tale High / Now I Need You / Working the Midnight Shift / Queen for A Day / Rumour Has It / I Love You / Happily Ever After (Casablanca Records, NBD 20110-2 DJ, Egyesült Államok, dupla „A” oldalas promóciós lemez)

Az album slágerlistás helyezései

[szerkesztés]

Anglia: Legmagasabb pozíció: 24. hely
Egyesült Államok, pop: Legmagasabb pozíció: 16. hely
Egyesült Államok, R&B: Legmagasabb pozíció: 13. hely
Japán: Legmagasabb pozíció: 31. hely
Norvégia: 1977. Az 52. héttől 9 hétig. Legmagasabb pozíció: 9. hely

Legnépszerűbb slágerek

[szerkesztés]
  • Once Upon a Time

Japán: Legmagasabb pozíció: 64. hely

  • Rumour Has It

Anglia: 1978. február. Legmagasabb pozíció: 19. hely
Egyesült Államok, dance: Legmagasabb pozíció: 1. hely
Egyesült Államok, pop: Legmagasabb pozíció: 53. hely
Egyesült Államok, R&B: Legmagasabb pozíció: 21. hely
Hollandia: Legmagasabb pozíció: 22. hely
NSZK: Legmagasabb pozíció: 21. hely

  • I Love You

Anglia: 1977. december. Legmagasabb pozíció: 10. hely
Egyesült Államok, dance: Legmagasabb pozíció: 1. hely
Egyesült Államok, pop: Legmagasabb pozíció: 37. hely
Egyesült Államok, R&B: Legmagasabb pozíció: 28. hely
Hollandia: Legmagasabb pozíció: 6. hely
Írország: Legmagasabb pozíció: 16. hely
Norvégia: 1978. A 9. héttől 1 hétig. Legmagasabb pozíció: 10. hely

  • Fairy Tale High
  • Faster and Faster to Nowhere

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]