Ugrás a tartalomhoz

Eurovision Song CZ 2020

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eurovision Song CZ 2020
Česká Televize Székház, Prága,  Csehország
Döntő2020. február 3.
Rendező csatornaCsehország
Győztes dalKemama (Benny Cristo)
Szavazási rendszerZsűri és közönség szavazás
Indulók száma7
Meghívott előadókMartina Bárta
Előző
Következő
◄ 2019
2022 ►

A 2020-as Eurovision Song CZ (röviden ESCZ) egy cseh zenei verseny volt, melynek keretén belül a közönség és a zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Csehországot a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Hollandiában. A 2020-as Eurovision Song CZ volt a harmadik cseh nemzeti döntő.

Ebben az évben változáson ment volna át a dalválasztó, hiszen ezúttal a Forum Karlín nevű rendezvényközpontban élő közvetítéssel lett volna sugározva a műsor, ám 2019. november 6-án a cseh televízió bejelentette, hogy harmadjára is online döntő keretei belül rendezik meg a műsort.[1][2]

A verseny győztese Benny Cristo lett, aki a Kemama című dallal képviselte volna az országot.[3][4]

A résztvevők

[szerkesztés]

A ČT 2019. január 29-én jelentette be, hogy ismét lehet jelentkezni a cseh döntőbe. A dalok beküldésének határideje 2019. július 31 volt.[5] 2019. december 2-án vált hivatalossá, hogy ezúttal nem nyolc előadó fog versenyezni, hanem ezúttal hét. Ez eggyel több, mint 2018-ban, viszont eggyel kevesebb az előző felhozatalhoz képest.[6]

A ČT 2020. január 13-án jelentette be a műsorba jutottak névsorát. A résztvevők dalait pedig január 20-án közölte a cseh műsorsugárzó.[7]

  A verseny győztese
Előadó Dal Nyelv Szerző(k)
Barbora Mochowa White & Black Holes angol Barbora Mochowa, Viliam Béreš
Benny Cristo Kemama angol Osama Verse-Atile, Ben Cristovao, Charles Sarpong, Rudy Ray
Elis Mraz & Čis T Wanna Be Like angol, spanyol Elis Mraz, Čis T
Karell At Least We've Tried angol Karell
Olga Lounová Dark Water angol Aleena Gibson, Ashley Dudokovich, Olga Lounová, Trevor Muzzy
Pam Rabbit Get Up angol Boris Carloff, Pamela Koky
We All Poop All The Blood (Positive Song Actually) angol Jakub Božek, Michal Jiráň, Šimon Martínek

Döntő

[szerkesztés]

A döntőt 2020. február 3-án rendezték meg. A végeredményt nézők és a nemzetközi zsűri szavazatai alakították ki.

  A verseny győzteset
  A verseny második helyezettje
  A verseny harmadik helyezettje
Előadó Dal Zsűri Közönség Összesen Helyezés
Összesen Pontszám
Barbora Mochowa White & Black Holes 87 12 2 14 3.
Benny Cristo Kemama 78 10 12 22 1.
Elis Mraz & Čis T Wanna Be Like 75 8 10 18 2.
Karell At Least We've Tried 67 6 4 10 5.
Olga Lounová Dark Water 55 3 6 9 6.
Pam Rabbit Get Up 67 6 3 9 6.
We All Poop All The Blood (Positive Song Actually) 66 3 9 12 4.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Granger, Anthony: Czech Republic: 2020 National Final To Be Held in Prague on January 28 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2019. január 29. (Hozzáférés: 2019. augusztus 6.)
  2. Farren, Neil: Czech Republic: No Televised National Final in 2020 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2019. november 6. (Hozzáférés: 2019. november 6.)
  3. Benny Cristo wins Czech national selection for Eurovision 2020. (Hozzáférés: 2020. február 3.)
  4. Farren, Neil: Czech Republic: Benny Cristo to Eurovision 2020 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2020. február 3. (Hozzáférés: 2020. február 3.)
  5. Granger, Anthony: Czech Republic: Submissions Deadline Extended to July 31 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2019. június 25. (Hozzáférés: 2019. augusztus 6.)
  6. Granger, Anthony: Czech Republic: Number of Acts Competing in Eurovision Song CZ 2020 Reduced (brit angol nyelven). Eurovoix, 2019. december 2. (Hozzáférés: 2019. december 2.)
  7. Farren, Neil: Czech Republic: No Televised National Final in 2020 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2019. november 6. (Hozzáférés: 2019. november 6.)